Colin Westwood

Colin Nathaniel Westwood

SZÜLETTEM FLORIDA-BAN, TALLAHESSE VÁROSÁBAN, 1994.01.13 – ÁN. A NEVEM COLIN WESTWOOD, ÉS ELISMEREM, HOGY GYÚJTOGATÁS & TÖMEGGYILKOSSÁG VÁDJÁBAN BŰNÖS VAGYOK.

Soha nem fogom elfelejteni azt az érzést amikor belöktem az iskolám ajtaját azon a napon.
Minden normálisan indult. Az anyukám és az ápám még otthon voltak. Még előző éjjel azt mondták , hogy majd eljönnek a baseball meccsemre. Már fél éve nem baseball-oztam , de azért örülök, hogy így törődtek velem. Reggelre elintéztem, hogy aludjanak. Nem voltam az a kifejezetten lázadó típus inkább olyan voltam aki elfojtotta magában az érzéseit és a vágyait. Azt akartam, hogy a szüleim is bent legyenek az iskolában akkor, hogy láthassam ahogyan hamuvá égnek. Ehhez már kicsit késő volt.
Az iskola ajtaja nehézkesen nyílik. Csikorog , nyikorog miközben belököm és belépek a tanulás királyságába. Úgy éreztem magamat mintha most teljesíteném egy régi vágyamat. Bár végülis ez történt. Szembejött velem a folyosón az a lány. Szőke, hosszú haja volt, ragyogó kék szemei és úgy sétált el mellettem mintha nem is léteznék. Aznap már nem féltem semmitől. Gondolkodás nélkül nyúltam a keze után és állítottam meg. Nem kellett sokat fűzni. Az első óráról lógtunk. Engedte, hogy megdugjam a férfi mosdóban. A következő órájára már bement. Ő igen. Én nem. Kivettem a táskámból az az üveg benzint amit magammal hoztam. Reggel szedtem ki anyám kocsijából úgysem lesz már rá szüksége. Végiglocsoltam a folyosón és bezártam az udvarra vezető ajtót és a bejárati ajtóból a padlóra pöcköltem a gyufaszálat amitől minden egy pillanat alatt lángra lobbant. Felemelő érzés volt. Mintha végre értelmet nyerne az életem. Bezártam a nagyajtót is és leültem a járdára: Onnan figyeltem ahogy próbálnak kijutni a kétségbeesett barmok. Ő is ott volt ám. A második emeleti ablakból, a bioszterem, ablakából lógott ki félig. Azok a szőke tincsek. Hmm.. Azok égtek el először meg a ruhája.
Mindigis enyhénszólva piromániás voltam. De az amit akkor csináltam a remekművemmé vált. A lángoló iskola volt az ÉN Mona Lisa-m. Az iskolában aznap 651 diák tartózkodott. 650 teljesen épelméjű. 129 diák vesztette életét 11 tanárral és ezenkívül 304 ember sérült meg akiknek a fele a kórházban vagy még a mentőben életét vesztette. Nem menekültem. Azt akartam, hogy tudják, hogy Én voltam. Azt akartam, hogy mindenki tudja és, hogy a híradóba este az Én képem legyen. Amikor elkaptak a zsaruk értesíteni akarták a szüleimet. Sok kis naív bábú. Nem hihették komolyan, hogy majd pont őket fogom életben hagyni. Vannak olyan vegyi anyagok amikből egész kis mennyiség is halálos adag. Pláne ha közvetlenül a szívbe adjuk be egy akkora tűvel amit leginkább a lóversenypályákon használnak. Ennyit a szüleimről.
Ezek után közveszélyesnek nyilvánítottak és életfogytig elítéltek. De nem bánom. Az a nap volt életem legszebb napja.

16 – 2-3 év– Eduardo Surita