Liberty & Colin - Udvar (felügyelet nélkül)

Miss Prescott
avagy a szabadság dögös megtestesítője

Lassan 1 éve vagyok ennek a nevelőbörtönnek a bentlakója. Igazából már megszoktam. Nem is nagyon zavart a változás. Tudtam mik lesznek a tettem következményei és tudtam, hogy ezt akarom. Látni akartam ahogyan elégnek és érezni akartam a szagukat. Miután ez megvolt már nem volt más dolgom csak hátradőlni a járdán és figyelni ahogyan a dolgok szépen történnek egymás után. Ahogyan az meg volt tervezve.
Az egyik legveszélyesebb kiskorú pirománként vagyok elkönyvele sőt lehet, hogy az iskolám felgyújtásával és körülbelül 200 ember meggyilkolásával megnyertem az előkelő első helyezét és én vagyok a legveszélyesebb. Az ilyen finomságokat nem szokták velünk megosztani. Milyen kár.
Itt a börtönben nem sok szabadidőd van. Nem sokszor van olyan, hogy nem loholnak 2-en a nyomodban, hogy szemmel tartsanak. Most éppen kieresztettek az udvarra. Itt sem volt ugyan teljes a szabadság hiszen az őrség ott van mindenhol fegyverekkel. Ezek nem viccelnek. Ha megpróbálsz lelépni lőnek.
Az épület falának támaszkodtam miközben figyeltem az arcokat. Egy fehér póló volt rajtam, egy fekete-kék kockás rövidujjú ing ami nem volt begombolva, a farmerem és a tornacipőm. A szememet a pilótaszemüveg takarta. Egyik kezem a zsebembe volt csúsztatva. Az öngyújtómat fogtam a zsebembe. Kedvem lett volna elővenni és kicsit játszani a tűzzel. Itt ezt most nem tehettem meg. Nem kockáztathattam meg, hogy elvegyék tőlem az öngyujtómat. Mivel játszanék akkor este?
Miközben figyeltem az arcokat a tekintetem megakadt egy lányon. Liberty-nek hívják. Egy vigyor jelent meg az arcomon. Abba a kategóriába sorolnám akiket egyszer szívesen megdöntenék.

Mr Westwood
azaz az ártatlanságnak öltözött lángolás

Arról ábrándoztam, hogy egyszer majd a saját házamban, a saját ágyamban, a saját ablakomon át besütő napfényre ébredek. Lenyomtam az ébresztőórát. Ez a cucc hozzá volt szerelve az éjjeliszekrényemhez, és külön rendszere volt, amit előre beállítottak. Ismertem egy SNI-s srácot, aki egy spangliért megbütykölte volna, de minek? Ha reggel nem megyek be, megbüntetnek, megszerelik az órámat, a spangli meg nekem kell. Kimásztam az ágyból. Fél óráig tartott, míg elkészültem. Addigra kisminkeltem magam, és a hajam is megcsináltam. Mármint kifésültem, lazán beletúrtam és átdobtam a vállamon. Utána felvettem egy szürke, hosszított aljú topot feszülős, fekete farmerrel és a piros tornacsukámmal. Elindultam reggelizni. 10-kor "festészetre" mentem. Fogadtam egy csajjal, hogy a tanárnő az önkifejezési mániájával akkor is megdicsér, ha valami idiótaságot mázolok. A téma: szerelem. Felvázoltam egy fekete fát, mellé egy kutyát, rákentem egy csomó vörös festéket, aztán kék és sárga banánokat rajzoltam. Liberty, ez egyszerűen... művészi. A tanárnak is ez volt a véleménye. 11:07-kor kaján vigyorral vettem át a két szál cigit. Imádtam fogadni. Úgy tűnik, én bárminek a függőjévé tudtam válni. Egy jóllakott macska elégedettségével sétáltam ki az udvarra. Volt rá egy órám, hogy az SNI-s definíció szerint levegőzzek, sétáljak, és ápoljam a kapcsolatot a kortársaimmal. Épp ezt szándékoztam tenni. Végtére is két cigim volt. Nyugodtan indultam el, hogy a fal közelében megálljak. Az egyik őr engem bámult, fogalmam sincs, mi érdekelte: a csini arcom, a tetoválás a lapockámon, vagy csak a fenekemet találta elég dögösnek. Körbepillantgattam. Láthatóan mindenki remekül elvolt. Rohadtul unták magukat, akárcsak én. Egykedvűen kezdtem el csavargatni az egyik hajtincsemet. Egy srácra pillantottam. Ahogy megláttam a fektetnélek-mosolyt az arcán, elvigyorodtam. Fesztelen léptekkel elindultam felé. Kíváncsi voltam, kit rejt az angyalarc, mert ez a külső itt bent könnyen takarhatott démonian sötét lelket is.
- Colin. - Szólaltam meg, amint megálltam előtte. - Együtt járunk... drámára? - Találgattam könnyedén. Fogalmam sem volt, honnan ismerem, de tény hogy a legtöbb archoz tudtam nevet párosítani. A legtöbb esetben ez nem társult a fejemben azonnal egy bűncselekménnyel meg egy jellemrajzzal. Végigfuttattam rajta a pillantásom, és elég erőteljesen körvonalazódtak az elképzeléseim. A mutató és középső ujjamat az ajkamra illesztettem, és olyan mozdulatot tettem, mintha épp cigit szívnék. Utána leejtettem a karom és az épület bejárata felé billentettem a fejem. Felvontam a szemöldököm.

Miss Prescott
avagy a szabadság dögös megtestesítője

Tisztában vagyok a dolgaimmal. Soha nem lesz életem, családom, soha nem járok már kint az utcán hanem börtönök lakója leszek. Amit tettem azt megtettem. Nem csinálhatom vissza nem is akarom visszacsinálni. Életfogytig a cellák lakója leszek bár a SNI falai között eltöltött idő valóságos gyógyüdülésnek számít. A SNI előtt eltöltöttem 2 hónapot a Tallahassee-ben található elmegyógyintézetben. 1 hónapon keresztül tömtek nyugtatókkal és egyéb szerekkel amik elméletileg az én érdekeimet szolgálták. Bár tény, hogy sokkal barátságosabban viselkedtem a sok kis bogyó miatt legalábbis eleinte. Ha azokat nem tuszkolták volna belém akkor valószínüleg most lenne még egy olyan épület ami hamuvá égett miattam. Végülis a sok nyugtató elkezdte kicsinálni az idegrendszeremet és több dühkitörésem lett miattuk és egyéb elmebajok jelei is megmutatkoztak rajtam így leálltak a gyógyszeres kezeléssel és amint lehiggadtam és normálisabb lehettem mehettem a fiatalkorúak börtönébe vagyis ide. Itt már azért sokkal kellemesebb. Cigi, lányok még az öngyújtómat is be tudtam hozni. Hordhatom a saját ruháimat. Ez azért elég nagy kiváltság hiszen az elmegyógyban mindenki azt az irritáló sötétzöld vászonpólót-nadrágot viselte és még a cipőt is ők adták. Ki nem állhatom ezt a színt. A színek közül a pirosat szeretem a legjobban. A tüzet jelképezi.
Figyeltem ahogy megindul felém. A nevemet tudta és még azt is meg tudta mondani, hogy honnan ismer/ismerhet. Nem reagáltam a kérdésére , de amikor jelezte, hogy füstöt igényelne a tüdeje halkan felnevettem majd egy teljesen természetes mozdulattal a derekára csúsztattam a kezemet és megindultunk. Kerestünk egy olyan helyet ahol nem vehetik észre, hogy füstölünk. Elővettem a zsebemből az öngyújtómat és két szál cigit. Az egyiket odaadtam neki a másikat a számba vettem. Az öngyújtóm rutinszerű működésbe hozatala után meggyújtottam elöbb a sajátomat majd felé tartottam a tüzet. Vártam egy kicsit amíg elég lesz neki is majd lecsuktam az öngyujtó tetejét és a zsebembe süllyesztettem. Teljes higgadtsággal futattam végig a tekintetemet a lány testén, minden apró részletén. Úgy sem láthatta a szememet a napszemüvegemtől. Kicsit Cassy-re emlékeztet. Az arca vagyis inkább csak az ajkai. Ennek a csajnak már több kihívást látok a szemében. Szívesen befeküdnék a feszes kis combjai közé.
-A szabadság angyalkája mit követett el, hogy egy ilyen helyre került?-kérdeztem végül egy laza vigyorral az arcomon miután elemeltem az ajkaimtól a cigarettámat és a levegőbe fújtam a füstöt.

Amíg az udvaron ácsorogtam, akár tökéletesen ki is használhattam volna az időmet a gondolkodásra. De az egyetlen dolog, ami eszembe jutott, annyiból állt, hogy az SNI egyetlen dologra tanít meg: hogy gondolkodni értelmetlen szarság. A tantárgyakhoz csak magolni kellett. Ha pedig el is tűnődtél volna, ugyan min? Zenén? Filmeken? Szabadságon és életen? Ezek itt semmit nem jelentettek. Csak egy rakás értelmetlen baromság volt, amikkel legfeljebb a szívedet fájdíthattad. A jeleneden nem volt mit átgondolni, a múltad mögötted, a jövőd pedig kilátástalan. Ezért őriztem meg az unottságom. Ha volt valami érdekes, azt lereagáltam. Többnyire megkerestem a saját kis élvezetemet. Másra nem akartam pazarolni az időm. Az értelmetlen dolgokon történő agyalásra pedig végképp nem. Ilyenkor szinte ösztönszerűen a hajamhoz nyúltam. Fogalmam sincs, mikor alakult ki az a berögződés, hogy egy tincset csavargassak, mindenesetre ilyen téren elég sokat játszottam magammal...
Ami olykor nagyon unalmassá tudott válni. Ilyenkor adtam hálát magamnak (a szerencsémnek nem akartam, mert olyanom tutira nem volt), hogy meghalt az a férfi. Nem éreztem büszkeséget, sem sajnálatot, megtettem és ennyi. De legalább olyan helyre raktak miatta, ahol hozzám hasonló fiatalok vannak. Egy csupajószív javítóintézetben agyvérzést kaptam volna a sok idiótától. Plusz mindenki azt hitte volna, csak egy őrült picsa vagyok. Itt nyugodtan lehettem Liberty is.
A srác nem válaszolt a kérdésemre, ezt akár egyetértésnek is vehettem. Annak vettem. Ha mást gondol, úgyis kimondja. Amint elpantomimeztem neki legsötétebb vágyamat, azonnal megértette. Nyugodt léptekkel indultam el vele. Élveztem a karja melegét a derekamon, és a kíváncsi, irigykedő, vagy rosszindulatú pillantásokat. Pofátlanul rámosolyogtam az egyik csajra. Rohadtul érdekelte őket, hogy mit fogunk csinálni, főleg mert csak egyetlen dologra tudtak gondolni. Őszintén bevallottam magamnak, hogy szinte én is. Miután kikerültünk az őrök látóteréből, nekidőltem a falnak. Figyeltem a mozdulatait. Elvettem a cigit, és miután nekem nyújtotta a tüzet, meg is gyújtottam. Beleszívtam, és sokáig mélyen lenn tartottam a füstöt. Szép lassan fújtam ki. A hosszú cölibátus után az első slukk megváltás. Colin arcát néztem. Egyáltalán nem tűnt őrültnek, veszélyesnek, vagy pszichopatának. Kíváncsi voltam rá, mit követett el, de inkább még egyet szívtam a cigiből. A kérdésére felnevettem, a dohánytól kicsit rekedtes hangon.
- Semmit. Fasz volt az ügyvédem. - Válaszoltam egyszerűen. Újabb slukk, ami alatt elégedett csöndben voltam. - Na jó... a teljes igazság az, hogy a bíró is egy fasz volt. Önvédelemből lelőttem egy fickót, a végén pedig megtudtam, hogy valójában előre kitervelt emberölést követtem el. Az esküdtszék mindent elhitt a vádnak, amint kiderült, milyen züllött vagyok. Ja, és hogy kábszerezem. - Gunyoros vigyor jelent meg az arcomon. A fejemet is nekidöntöttem a falnak. Nem volt seb a lelkemen a történtek miatt, tök mindegy, mit akart bebeszélni nekem az intézeti pszichológus. 1 év után már leszartam az egészet.
- Te miért vagy itt? - Pillantottam rá újból, miután elintéztem, hogy a ciginek már csak a fele legyen meg.

Miss Prescott
avagy a szabadság dögös megtestesítője

Otthon még érdekelt a tanulás. Sőt. Kifejezetten jó tanulónak számítottam. Hetente két baseball edzésem volt szóval bőven maradt időm a tanulásra. A lányokkal akkoriban nem sokat foglalkoztam , kimondottan feleslegesek voltak a szememben.
Az életfogytig , az kérlekszépen elég hosszú idő. Konkrétan a börtönben fogok élni és megdögleni. Ez tudod mit jelent? Nem fogok egyetemre járni, nem fogok dolgozni, nem lesz feleségem, gyerekem , unokám, ha megöregszem nem fogok teke klubba járni a sörhasú haverjaimmal és ha meghalok senki nem jön el a temetésemre. Ezt a helyzetet lehet kétségbeejtőnek is nevezni, de az én szemszögemből csak egy biztos életet jelentett. Biztosan tudtam mi fog velem történni, nem kellett azon rágódnom, hogy vajon lesz-e munkám, eltudom-e tartani az élősködőket akiket a családomnak neveznék valamilyen okból.
Nincsenek szüleim. Elintéztem, hogy ne legyenek. Az egyetlen akit valamilyen módon sajnálni tudtam az a mostoha testvérem volt. Amanda 8 éves és 5 évesen fogadták örökbe a szüleim mivel nekik már nem lehetett több gyerekük és Amanda szülei az ismerőseink voltak. Miután meghaltak autóbalesetben magunkhoz vettük. Ő nem volt otthon. Osztálykiránduláson volt amikor megöltem a szüleimet majd közvetlenül utána a fél iskolát. Egyszer engedték meg neki, hogy meglátogasson. Már egy másik családnál van. Normálisaknak tűnnek a nevelői. Nem mondták el neki, hogy mi történt. Nem mondták el neki, hogy Én öltem meg a szüleinket. Amíg itt volt velem végig sírt. Nem értette, hogy miért vagyok itt és , hogy miért nem lehet velem. Ez féléve történt. Azóta nem is hozták el. Vagy megmondták neki vagy csak szimplán nem engedik neki, hogy jöjjön hozzám. A kinti életről már lemondtam. Az is csoda, hogy valaki jöhetett hozzám.
Pazarlás lett volna hagyni, hogy túl sokat füstölögjön magában a cigarettám. Elég sűrűn emeltem az ajkaimhoz és beleszívtam. Kis gyógyüdülés a tűdőben majd kifújtam az orromon át. Közben végighallgattam. Figyeltem közben a mozdulatait, ahogyan beszél. Úgy tünt, hogy azért már Ő is megbarátkozott a dolgokkal és nem egy olyanvalaki aki esténként telesírja a párnáját mert újra végignézte a tettét az álmai szédületes keretei között. Csak egy embert ölt meg. Akkor szabadulni fog. Valamikor. Játszva kérdezett rá, hogy Én mit követtem el. Halkan felnevettem amitől a tüdőmben lévő füst szaggatottan áramlott kifelé. Levettem a napszemüvegemet és a zsebembe csúsztattam. Szembe léptem a lánnyal és az üres kezemmel megtámaszkodtam közvetlenül a dereka mellett. Közelebb hajoltam hozzá.
-Megöltem a szüleimet. Benzint loptam anyám… a halott anyám kocsijából. Megdugtam egy lányt majd felgyújtottam az iskolámat. Végeredmény. Körülbelül 250 halott és plusz kettő a szüleim és életfogytig...-mondtam teljes higgadtsággal és rezzenéstelen arccal majd még egy utolsót szívtam a cigimből ami már teljesen elfogyott. Elnyomtam a porban majd a csikket a zsebembe csúsztattam. Majd késöbb lehúzom a wc-n.
-Mennyi időre csuktak le?-kérdeztem könnyedén miközben a most felszabadult kezemmel a dereka másik oldalánál támaszodtam meg. A szemeibe néztem.

Kicsit furcsa volt visszagondolni arra az éjszakára. Akkor minden annyira felkavart, hogy azt hittem, soha többé nem tudom felvenni a rendes élet fonalát. Ez most nevetségesen egyszerű volt. Csak éltem egy rendszer szerint, és nem néztem vissza. Másnak ez talán nem számított "rendesnek", de az otthoni dolgokhoz képest az volt. Még ha eszembe is jutott az a fickó, mert néha ez persze megtörtént, akkor is arra jutottam, hogy újra és újra megtenném. Semmit nem bántam. Az egyetlen, amit éreztem, az a düh volt. Mérhetetlen sok harag az igazságszolgáltatás felé, ami ennyire kikúrt velem. Hát ez van. Mivel úgysem tehettem semmit, fölösleges lett volna keseregni. Ugyanazt csináltam, amit odakint is: kerestem az extázist. Az már igazán mellékes volt, hogy ez az extázis komoly keretek közé volt zárva. Akárcsak én. Ilyenkor elég idiótaságnak tűnt anyám ötlete, hogy ezt a nevet adja nekem. Az indoklás egyszerű volt: "kicsim, hidd el, ez a legszebb dolog a világon, és az egyetlen, amit soha nem vehetnek el tőled"... Drámai szavak. Kár, hogy az egész egy baromság. Nagyon jól tudja, milyen könnyű lesittelni valakit. Ő is volt elzáráson egy párszor, de ahhoz sajnos túl jól űzte az ipart, hogy sokáig ott maradjon. Ebből is látszik, hogy én nem vagyok anyám lánya. Furcsa módon ez a gondolat elégedettséggel töltött el.
Simán kicsúsztak a szavak a számon. Nem remegtem meg, nem jött fura késztetés hogy pislogni kezdjek, elfordítsam a fejem vagy lesüssem a tekintetem. Olyan egyszerű volt az egész... hogy a pszichiáterem tuti kiugrana a tizedikről, amiért ilyen érzelmi analfabéta vagyok, az összes kezelés ellenére. Nem voltam az. Néhány ember nem fogta fel, hogy attól mert valamit ők nem értenek, attól az nem lesz máris érthetetlen. Ennyit a toleranciáról. A srácra kezdtem figyelni. Feltűnő kíváncsisággal mértem fel a helyes arcot, amint levette a napszemüveget. Nem tévedtem. Tök ártatlannak néz ki. Még egy utolsó slukk a cigiből, és a elnyomtam a falon. Utána zsebre raktam. Amint közelebb hajolt, direkt egy mély levegőt vettem. Tudtam, hogy a leheletem így végigsöpör a nyakán. Várakozón pillantottam a szemeibe.
- Ahha, tipikus ámokfutás. Miért csináltad? Megérdemelték, vagy csak... - A halántékomnál köröztem egyet a mutatóujjammal, jelezve a lehetőséget, hogy megkattant. Nem izgattam magam amiatt, hogy megsértődne. A másik kezén is támaszkodni kezdett, közvetlenül a derekamnál. A jobb kezem a csípőjére tettem. Nem szűzies dolog, de nem bírtam megállni.
- 15 évre. Tavaly kerültem ide, úgyhogy 3 évig még biztos itt leszek. Te életfogytiglant kaptál. - Kijelentőmondat volt, kicsi kérdőjellel, amit a szemöldököm felvonásával jeleztem. Újabb mély levegőt vettem.
- Hm... finom az illatot. - Leírhatatlan mosoly jelent meg az arcomon.

Miss Prescott
avagy a szabadság dögös megtestesítője

Soha nem fogom elfelejteni az égő épület és testek szagát. Nem a legkellemesebb dolog a világon, de az a látvány kárpótolt mindenért engem. Nem érdekelt, hogy hányan halnak meg aznap. Nem érdekelt, hogy hány összetört szív marad utánuk. Nem érdekelt semmi. Nem konkrét merénylet volt bizonyos személy/ személyek ellen, csak szimplán elegem volt az általam ismert világból. Kabaszottul elegem.
A szüleim soha nem foglalkoztak velem igazán. Ők abban a hitben ringatták magukat, hogy velem minden rendben van és , hogy semmiféle elmebaj nem lappang az agyamban. 14 éves voltam amikor majdnem magamra gyújtottam a házat. Nem volt szándékos csak szimplán kigyulladt a sütőnk és én meg nem tudtam mit kezdeni a dolgokkal. Túlságosan gyors volt minden. Akkor szerettem bele a lángolásba. Különböző anyagokat próbáltam ki, hogy mi ég gyorsan, mi lassan és hogyan lehet megoldani a lángszóró kérdését otthoni dolgokból. Igazából erre a válasz elég kézenfekvő volt. Dezodor és egy öngyújtó és már meg is van a saját készítésű tűzgenerátorod.
Egyszer megtámadtak az utcán. Vagy legalábbis meg akartak támadni. Már-már fájt a kezem olyan erősen markoltam az öngyújtót miközben a másik kezemmel kiszedtem a táskám oldalzsebéből a dezodoromat. 1 méternél közelebb nem jutottak hozzám. Sötét volt és egyedül voltam ők meg hárman. Biztosak voltak benne, hogy nem lesz velem probléma. Bár annak tényleg elég kevés volt az esélye, hogy egy piromán tinibe botlanak azon az estén. 1,5-2 méter messzire is elfújta a lángot a dezodorom és egy jól irányzott mozdulattal sikeresen végigpörköltem őket. Üvöltöttek, csapkodtak és elfutottak. Én meg büszke voltam magamra, hogy milyen faszán meg tudtam védeni magamat.
A lányra villant a tekintetem, de egy ravasz mosoly még ott bujkált a szám sarkában.
-Elegem volt…-vontam meg a vállamat könnyedén mintha ez lenne a legmegfelelőbb ok egy ilyen tettre. Igazából neki volt igaza. Azon a reggelen valami elkattant bennem.
-Igen.. rohadt hosszú idő… azt mondták rám, hogy közveszélyes vagyok és nem vagyok beszámítható…-mondtam halkan nevetve. Az oldalára csúsztattam a kezemet majd le a csípőjén a fenekére. Közben vigyorogva figyeltem a szemeit majd a szeméről egyenesen a dekoltázsába siklott a tekintetem. Közelebb hajoltam hozzá és ajkaim az övéire tapadtak. Amint kaptam egy kis résnyi helyet átcsúsztattam a nyelvemet a szájába és játszadozni kezdtem a nyelvével.