Rhys Montana -- fuck yeah

Rhys Sean Montana

SZÜLETTEM USA-BAN, CASTLE ROCK VÁROSÁBAN, 1992. augusztus 2 – ÁN. A NEVEM RHYS SEAN MONTANA, ÉS ELISMEREM, HOGY EMBERÖLÉS, KÁBÍTÓSZER KERESKEDÉS ÉS SZEXUÁLIS ERŐSZAK VÁDJÁBAN BŰNÖS VAGYOK.

Fhuu bassza meg. Most akkor meséljek el mindent? Végül is már annyira mindegy. Lecsuktak, szóval nincs veszteni valóm. Szóval az egész 1992-ben kezdődött, mikor megszülettem. A gólya egy mocskos porfészekbe pottyantott, ahol mindenhol ázott, penészes zoknik szaga terjeng és ahol egymásra pakolva állnak a tányérok a mosogatóban. Tökéletes, pont ilyenre életre vágytam. Anyám prosti volt, szóval fogalmam sincs ki lehet az apám. Nem igazán érdekel, dögöljön meg ott, ahol van. Azt hiszem én voltam a szerencsésebb, legalábbis ami az öcsémet illeti...Öt évvel lettem volna idősebb, de amint anyám világra hozta, azzal az erővel vízbe is fojtotta. Elmebeteg ribanc. Ha tudnák hogy bőgtem, amint végig néztem. Nem is értem, hogy engem miért nem nyírt ki. Mivel voltam én jobb? Talán látta bennem a rosszat vagy mi, de ki tudja. Mellesleg meg hidegen hagy. A gyerekkorom nem telt valami jól, nem szívesen idézem fel. Többször vertek agyon a hazahozott hapsijai, ő pedig röhögve nézte végig. Öt éves voltam, mégis hogy kellett volna megvédenem magam? Az iskolába felrepedt szájjal jártam, a testem pedig tele volt zúzódásokkal. Ha kérdezték, azt kellett mondanom, hogy elestem vagy efféle dolgot. Gondolom nem kell külön említenem, hogy már akkor kiválóan tudtam hazudni, az évek során ez pedig még jobban kezdett menni. Azt hiszem olyan tizenkét éves koromig nem is csináltam semmi rosszat. Csak folyton lenyeltem mindent, mindig az elém dobott szarral kellett kezdenem valamit. Utáltam az életemet. Tizenegy évesen először és ugyan utoljára is, de öngyilkosságot kíséreltem meg egy a wc-ben tartott borotvapengével.

Na igen, egy elég nehéz időszak jött ezután. Depresszióba estem, elég mély depresszióba. Senkivel nem voltam hajlandó beszélni, rettentő könnyen neki estem bárkinek, aki a közelemben volt. Anyám bolondnak nevezett és minden mocsoknak elhordott meg hogy csecsemőként kellett volna még engem is megölnie. Nem izgatott, az sem, hogy melyik este kinek a farka van a seggében. Csak engem hagyjon békén és onnantól megvagyok. Mint minden kétségbeesett és rossz sorsú gyerek, én is a drogokhoz fordultam, ami ezután elengedhetetlen volt számomra minden nap. Lassanként rászoktam és hamarosan már ha akartam sem tudtam volna letenni őket. Emellett természetesen dohányoztam és ittam. Többször értem haza részegen, de anyám sosem volt otthon. Hozzáteszem, valószínűleg nem érdekelte volna. A legjobb haverom akkoriban egy Nick nevű srác volt, aki belevitt ebbe a szarságba, persze ezt most már csak köszönni tudom. Imádok elszállni, bár az, hogy most nem kaphatok, kicsit megvisel. Az iskolából ellógtam, mert minek rohadtam volna az iskolapadban, ha jobb dolgom is van? Az igazolatlanjaim száma az egekbe szökött és lassanként ki is csaptak. Jó, mi? Anyám szart az egészre, szerintem az értesítőt sem kapta meg. Én napjaim nagy részét azzal töltöttem, hogy mindenféle őrültséget csináltam a haverokkal, mint például összeloptunk pár cuccot a boltokból, beszívva moziba ültünk és valami nyálas filmet végig röhögtünk, na meg elcsórtunk egy buszt és azzal "száguldoztunk" az utcákon. Nincs priuszom, természetesen ügyesen csináltuk, szóval a zsernyákok nem tudtak elkapni. Jól éreztem magam, szabad voltam és nem kellett otthon rohadnom. Mintha rátaláltam volna önmagamra.


Sötét korszak. Rohadt sötét korszak, amire talán csodálkoznak, de nem vagyok büszke. A szerelem nem tudom említettem-e, de elkerült. Vagy úgy egyáltalán nem is érdekelt, mert a drogról senki kedvéért nem tettem volna le. Valamikor a tizennyolcadik életévem betöltését követő harmadik napon lehetett, mikor megismertem egy lányt. Jaja, az a kényes gazdagabb fajta, aki a drogról még csak nem is hallott és aki nem tűr meg részeg embereket maga körül. Na már most imádtam bosszantani. Abba a boltba járt vásárolni, ahova én lopni. Vicces, nem? Elkezdtem rászállni, követtem szinte mindenhova, amit ő először nem csípett, aztán kezdte élvezni a dolgot, hogy körül rajongom. Plázapicsa, aki csak magával törődik, de eszméletlen dögös volt és mindenképp megakartam dönteni. Kellett az a lány, de természetesen csak egy éjszakára. Matt részegen találkoztunk aznap este, mikor sikerült elérnem, amit akartam. Illetve kicsit többet. A kefélés után, amit ugyebár ráerőszakoltam, sikerült megölnöm a szekrényben talált pisztollyal. Oké, talán enyhén be is voltam szívva és nem tudtam mit csinálok, de mégis csak bűntett. Egy hétbe sem tellett, míg az apja körözést indított, majd megtaláltak a zsaruk. A zsebeim tele voltak extasyval és egyéb szerekkel, amit elkoboztak. A köcsög haverok feldobtak, hogy díler vagyok, a megrontásról és a gyilkosságról pedig már ne is beszéljünk. Egyenesen az SNI-be szállítottak, ahol az első hetek pokoli nehéznek bizonyult. Minden szar volt. Elvonási tünetek jelentkeztek, amiket sikerült kiküszöbölnöm, szóval azt hiszem javuló félben vagyok, már ami az egészségi állapotomat illeti. Szándékomban áll drogot és egy kis piát becsempészni valakivel. Nem tudom, hogy fog sikerülni, de nem bírom nélkülük ezen a szaros helyen. Annyi szerencsém van, hogy legalább nők vannak, akiknek nagy része egy könnyűvérű ribanc.

DANCI – 16 – EGY ÉVNYI TAPASZTALAT – NICHOLAS HOULT