Rhys & Carolyn - Üres tanterem

Úgy járkáltam a folyosókon, mint egy szellem. Nem szóltam senkihez, mert nem volt kedvem hozzá. Egyszerűen csak vannak ilyen napjaim, amikor legszívesebben teljesen elbújnék a világ elől, de hát ezt nem tehetem meg. Ennek hiányában pedig csak annyit tudok tenni az ügy érdekében, hogy úgy teszek, mintha a környezetem nem lenne jelen, nem pedig én. Igazából nem volt különösebben rossz kedvem, egyszerűen csak egy kis magányra vágytam, így amikor az egyre sötétedő folyosókon lépdeltem, úgy döntöttem, hogy keresek egy nyitott termet. Ez nem volt egyszerű feladat, tekintve, hogy a tanítás már régen véget ért, és a legtöbb tanár nem vette volna a szívére, ha a termét szétverik bosszúból.
Ez a gondolat megmosolyogtatott, miközben ujjaimmal finoman érintettem a falat, végighúzva rajta a kezemet, mialatt haladtam egyre távolabb a központi részektől. Az egyik legkihaltabb szárnyában voltam az intézetnek, és mivel már esteledett odakint is, itt pedig nem voltak lámpák kapcsolva, kellemes homály uralkodott. Nagyon is kedvemre való volt, bár, ha arra gondoltam, hogy akár egy horrorfilmbe is beillő jelenet lehetne ez a mostani, kicsit kirázott a hideg.
Próba szerencse alapon libbentem oda az egyik ajtóhoz, de nem jártam szerencsével, a kilincs nem engedett. Kicsit csalódottan bár, de tovább haladtam, és mindegyiknél bepróbálkoztam. Csak az nyílt ki, ami a folyosó végétől számítva a harmadik volt. Felbátorodva léptem hát be, és már zártam is be magam mögött. A kinti lámpákat már felkapcsolták, így itt nagyjából félhomály volt, aminek köszönhetően láttam, hogy hol vannak a bútorok, így nem mentem neki egyiknek sem. Egészen az ablakig haladtam, aztán megtorpantam, és csak bámultam kifelé, hátat fordítva a véletlenül résnyire nyitva hagyott ajtónak. Bajba kerülhettem volna, ha itt találnak, de reméltem, hogy ez egyszer legalább szerencsém lesz. Végül is, nem tettem semmi rosszat, nem rongáltam meg semmit, egyszerűen csak nézelődtem. Az még nem lehet olyan nagy bűn, hogy megbüntessenek érte, igaz?